Gondoltátok volna, hogy a biblioterápia a börtönökben is működik!? Alig másfél hete egy terapeuta keresett meg azzal, hogy a csoportja szeretne az anyához való viszonyt elemző szöveggel foglalkozni, s arra kért, ajánljak néhány saját verset, cserébe az esemény után megosztotta velem tapasztalatait, és megengedte, hogy név nélkül közzétegyek egy részletet leveléből:
„Mindegyik szöveget nagyon hasznosnak találom, az említett alkalomra a Hirtelen az arc mellett döntöttem. Úgy gondoltam ehhez mindenki hozzá tud szólni és bennem is sok emlék tört fel az olvasása közben. Zseniálisan tudtunk vele dolgozni. 🙂 A fiúk már kérdezés nélkül hozzákapcsolódtak… Szinte kivétel nélkül megemlítették, hogy nem ezt tanulták az Édesanyjuktól… Értve itt azt, hogy a börtönben vannak. Kérdeztem, hogy „hát akkor, mit”? pl. becsületességet. Többen meséltek arról, hogy az Anyukájuk egy oroszlán, aki a családjáért tűzbe megy és hálásak, hogy annak ellenére sem dobta el őket, hogy ott vannak, ahol. Az egyikőjük arról beszélt, hogy ő nevelőszülőkkel nőtt fel és igazán szeretetteljes gyermekkora volt, ahol visszagondolva ő is hálátlannak érzi magát. Őt felkereste a vérszerinti Anyukája, akinek meg tudott bocsájtani, mert „a múlt elmúlt”. A másik csoporttagot 18 évesen kereste fel az Anyukája, aki eldobta őt… És a szöveg arra emlékezteti, hogy ő csak annyit kérdezett tőle „hol voltál eddig?” És ő nem akar megbocsájtani neki.
Én is bekapcsolódtam a saját élményemmel, miszerint a szüleim elváltak és Édesapám új házasságából született két kishúgom. Hasonló dolgokat élek át jelenleg az egyikőjüknél, aki most 12 éves és éppen gyűlöli az emberiséget. Kaptam sok biztatást, hogy ne adjam fel, hogy ez majd elmúlik és legyek ott mellettük. Az egyikőjük nagyon elérzékenyült… Azt mondta nagyon sajnálja, hogy alig látja az Anyukáját. Ami a végén igazán meglepett… Azt mondták, hogy arról beszélgettek „mi lesz velük nélkülem”. Ebbe bele sem gondoltam, hogy egy ingerszegény környezetben, ahol a szeretet csak morzsákban jelenik meg, kialakulhat egy mélyebb ragaszkodásuk felém. Nehezen küzdök meg jelenleg evvel, hiszen szigorúan nézve én is el fogom őket hagyni hamarosan és ők is igazán közel kerültek az én szívemhez. Igyekszem erősíteni bennük azt, hogy saját maguknak köszönhetik a fejlődést és nem nekem. Feladták a leckét most… 🙂
A legvégén mondtam csak el nekik, hogy személyesen a szerző ajánlásával hoztam ezt a művet. Az elején nem akartam, hiszen akkor csak az foglalkoztatta volna őket. 🙂 Nagyon hálásak voltak. Meglepődtek, hogy más is tud a létezésükről?! Van valaki, aki veszi a fáradtságot, hogy kifejezetten nekik ajánljon valamit és még érdeklődik is, hogy beválik-e? Nagyon kedves pillanatok voltak ezek.”
Részlet a Nyúlvány című versből